Egyed Emese
Lamento
semmi közöd hozzá
hagyd bajában egyedül
érted lett gonosszá
sok hideg szél egybegyűl
tart bűvös tanácsot
nincs menekvés kő leszel
ereid a rácsok
szó vág beléd százezer
mi közöd magadhoz
eladattál ítélet
kövesül rád tartozz
pénz gurul hull a véred
veszteséged fájjon
fáj a tőrvetőnek is
szárnysuhanás lábnyom
hátrálék s előleg is
Oldás
hogyha sírsz mint vadvizek
le sem törli könnyedet
hogyha rejted ráncaid
fénye húsodig vakít
hogyha álmod elriad
nem csitítja kínodat
nem borul föléd az ága
nem vezet boldog világra
nem követ nem tart veled
űzd el úgyis elfelejt
 
Naenia
vége vége tust húzhatnál pára száll a tó felé
szél babrál csikók nyakán lépést vált a csönd
oldatunk már köttetünk szavunk tüze tengeré
válunk vassá ezüstté egy halál köszönt